Prológus

Sziasztok!
Hát, nem tudom, mennyire várjátok, de azért remélem, tetszeni fog! Várom a kommenteket! Frissítésről oldalt írok majd :)
A történet elejét már régen írtam, ezért előfordulhat benn egy-két furcsa dolog... Ja, és a következő rész jóóóóóval hosszabb!
Köszönöm Renesmének a hozzászólást! :)

Jó olvasást és puszi!

Alice (SLG)

Prológus

~ Sam ~

Pont most számoltuk ki Robbal, hogy ma van két és fél éve, hogy ideköltöztem. Majd utána azt is kiszámoltuk, hogy ma van egy éve és öt hónapja, hogy járunk. Most minden tök jó, főleg, hogy megszűntek a srácok között is a veszekedések azért, hogy ki kivel jár – amúgy hülyeség volt ezen vitatkozni, úgysem ők döntik el, nem igaz?
De most mindenki – bocsánat, majdnem mindenki – jár valakivel. Bobby és Nessa még mindig együtt vannak, Marcus és Lizzy is járnak – azt nem tudom, hogy jöttek össze, mindenesetre, jól megvannak… -, a harmadik pár pedig Rob és én. Csak szegény Tomot sajnálom… A barátnője, Hil egy éve dobta és azóta nincs senkije.
Bár, a múltkor beszéltem vele, és azt mondta, hogy ez neki így tök jó, úgyis „vágyik egy kis kalandozásra.” Én meg megmondtam neki, hogy tizenhét éves, és ezekkel a bizonyos „kalandokkal” még nem ártana, ha várna pár évet. Csak annyit mondott, hogy egyszer élünk. Másnap meg Rob cipelte haza hajnalban. Utána azt mesélte, hogy Tom tényleg tartotta magát ahhoz, hogy egyszer élünk. Hát, ha ez neki így jó… Bár, azt hozzá kell tennünk, hogy utána nem csinált ilyet.
Később megtudtam – szintén Robtól, mert Tom nem volt hajlandó beszélni az esetről -, hogy a szülei csak annyit mondtak neki, hogy az ő baja. (A húga meg hozzátette, hogy új a szőnyeg és lehetőleg ne hányja le józanodás közben. Azért szeretik egymást.)
- Sam, lejönnél? – hallottam meg lentről anyám hangját.
- Akkor, azt hiszem, nekem ez volt a végszó – vigyorodott el Rob.
- Ne legyél már ilyen! – ütöttem bele az oldalába.
- Auuu! Sam… Ez fájt… - nézett rám morcosan, én pedig angyalian elmosolyodtam.
- Sam! Lejönnél végre?!
- Megyek! – kiáltottam le.
Rob szomorú kiskutya szemekkel nézett rám, én pedig úgy csináltam, mintha ki akarnám dobni, erre mind a ketten elnevettük magunkat.
- Na, most már tényleg menjünk le! – mondtam, és el is indultunk. – Ööö… Rob, tudom én, hogy te nagyon ügyes vagy, meg okos, meg minden, de attól még december közepe van…
- Vagyis mindjárt itt a karácsony! – vigyorgott.
- Ez is igaz, de én most arra gondoltam, hogy nem ártana felvenned egy kabátot.
- Ja, igaz! – csapott a homlokára, és felvette az ágyról a kabátját. – Na, menjünk le!
- Szia, Rob! – mondtam az ajtóban, és egy gyors csókot váltottunk. Ezt mondjuk apám elég furcsán figyelte, de lassan két éve már megszokhatta volna. Hát, ez van, ezt kell szeretni.
- Na, szóval, Samantha… Hogyha végre hajlandó leszel idefigyelni…
- Figyelek.
- Köszönöm. Szerintem ülj le – mondta anyám. Jesszusom! Ezek ketten itt vannak, Rob most ment el, én meg tizenhét éves vagyok. Összeraktam a dolgokat. Ugye nem akarnak most elbeszélgetni velem a biztonságos szexről?! Mert azon mi már Robbal rég túl vagyunk.
- Anyu, mi Robbal… - kezdtem volna bele.
- Micsoda?! – fakadt ki apám.
- Szerintem ezt most hagyjuk – próbálta lecsillapítani anyám a kedélyeket. – Térjünk vissza az eredeti témára!
- Rendben… De ezt még megbeszéljük! – Beszéli a halál…
- Szóval, Sam, emlékszel az unokatesódra, Julie-ra?
- Julie-ra? Persze! – lelkesültem fel. Ő volt az egyetlen normális unokatesóm. Ráadásul, ő tanított meg gördeszkázni is. – Meglátogat minket?
- Háááát, Sam… Ami azt illeti, nem csak meglátogat, hanem ide is költözik pár hónapra…

~ Rob ~

Szinte felrohantam a szobámba. Nem igazán lett volna szabad az, hogy eddig maradok Samnél. Elvileg hétköznap van, vagy mi a szösz. A szobámba érve ledobtam a kabátomat a szék támlájára, és le akartam dobni magam az ágyra.
- Szia, Tom! – mondtam, és leültem az ágy szélére, hiszen ő már rajt feküdt. Mikor feleszméltem, hogy mit is mondtam, szinte rákiáltottam. – TOM?!
- Helló, Rob! – vigyorgott rám.
- Megkérdezhetem, hogy mit keresel itt?
- Aha – mondta, majd elhallgatott.
- Ki engedett be?
- Lizzy mondta, hogy várjalak meg itt.
- De biztos, hogy ő az ágyam közepére gondolt?
- Nyugi. Örülj, hogy nem tudok az ágy alatt rejtegetett pornóújságaidról.
- Amiket ugyebár együtt vettünk vagy három éve… - Amúgy, honnan tudja, hogy ott tartom…?
- Részletkérdés. Örülj, hogy Sam még nem tud róluk! – nevetett fel. Egyszer kitekerem a nyakát! Amúgy, ő a legjobb barátom… - Amúgy, jól megvagytok?
- Ja, tök jól. De ezt most mért kérdezed?
- Nem t’om. Csak eszembe jutott.
- Amúgy… - Igazán nem tudtam, hogy mit kéne mondani, de beszélni akartam vele. Egy ideig nagyon elkezdett zülleni, akkor is én raktam helyre. Nem akartam, hogy újra megtörténjen ilyen „hajnalban jövünk haza, plusz csontrészegen” – dolog. Ráadásul, akkor még nem voltunk tizenhét évesek sem. – Tom, nem fura, hogy nincs csajod?
- De az – vont vállat. – De fiatalok vagyunk még, nem?
- Azok – értettem egyet. Ha ezt ő élvezi… Végül is, mindig szeretett kihúzó lenni, vagy egyedi. Most összejött neki!
- Hát, akkor én megyek is! Szia, Patty! – A köszönés valószínűleg nekem szólt, erre Patty (mármint a kutyám) odafutott Tom lábához. – Hát, akkor neked is, szia, Robbie cica! – Majd dobott egy csókot és lerohant. Én meg dobtam utána egy cipőt, de már csak az ajtót találtam el. Komolyan, mint az ovisok…